Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

A tábor 2026-ban július 25-tól augusztus 8-ig fog tartani.

A XI. év képei elérhetőek a honlapon!

  Ha nem tudod a jelszót, fordulj a titkársághoz ,és ők elárulják neked. 

Őszi találkozó 2022

 Idén újra volt őszi találkozó!  Mint mindig, most is szipi-szuper volt, legalábbis azoknak akik ott voltak. Akik nem voltak ott (köztük jómagam 😥😟👹), azok is meg tudják tekinteni az ott készült képeket, és úgy tudnak csinálni titokban mintha ott lettek volna, ezen a linken . (Ez nem most történt, de most is volt kutya)

Tavaszi Találkozó május 8-án

Szokásos módon, Tavaszi Találkozó kódnévvel illetett program keretében, ebben az évszakban is összeröffenünk! Ez május 8-án, 14:00-17:00-ig fog történni. Idén Hűvösvölgyben játszunk, kirándulunk. Ehhez a Széll Kálmán téren fogunk gyülekezni  13:45-kor , és onnan együtt megyünk Hűvösvölgybe. Ha esetleg valaki inkább egyenesen Hűvösvölgybe jönne, azt kérjük, hogy 14:15-kor találkozzon velünk a hűvösvölgyi villamos megállóban. Fontos, hogy hozzon mindenki magával egy kis nasit, valamint szóljon előre, ha nem működik a lába.  17:00-kor érkezünk vissza Széll Kálmán térre, akkor, és onnan lehet összeszedni a gyermekeket.                                                                      Nagyjából így fogunk kinézni :)

IX. év képei feltöltve

  A képeket megtalálhatjátok a Képek menüpontban a korábbi évek mappái mellett.  A jelszóról érdeklődni a Titkárság , vagy a KB bármely tagjánál lehet. 

X. nyár időpontja, Téli Találkozó

Gol'dulion X. éve 2022. július 31-től (vasárnap) augusztus 21-ig (vasárnap) fog tartani, új táborhelyen, Szelcepusztán. Az új táborhely adottságai által visszatérünk az erdők belsejébe, és egyben magasabb komfortban leszünk, mint a tábor életében valaha. Jelentkezni   ennek a kérdőívnek  a kitöltésével , vagy a   titkárság   bármely tagjánál lehet . A Téli Találkozót idén már személyesen fogjuk megtartani, december 28-án 15:00-19:00 között , Budapesten. A téli találkozón általában a nyári élményekre emlékezünk. Szokás szerint idén is közösen meg fogjuk nézni a nyáron készült fényképek legjobbjait, és néhány játékot is fogunk játszani. A képekből egy szűkebb válogatás fog később felkerülni a honlapra is.  Részvételi szándékot a   titkárság   bármely tagjánál lehet jelezni. Ha szeretnétek jobban megismerni a tábort, javasoljuk a honlapon a   tábor leírását   és a   gyakran ismételt kérdéseket , továbbá bármilyen kérdéssel fordulja...

Négy hét múlva tábor

Négy hét múlva kezdődik Gol’dûlïon IX. éve. A lányoknál még van egy üres ágy, a fiúknál már teltház van. Jelentkezni ennek a kérdőívnek a kitöltésével, vagy a titkárság bármely tagjánál lehet. A táborral kapcsolatos összes fontos információ, beleértve az idei leltárat, itt található meg. Az aktuális járványhelyzetre adandó reakcióról a tábori levelezőlistán konzultáltunk. Erről a képről már csak mi hiányzunk.

IX. nyár időpontja, Téli Találkozó

A kilencedik nyarunk 2021. július 24-től (szombat) augusztus 14-ig (szombat) fog tartani. Jelentkezni ennek a kérdőívnek a kitöltésével, vagy a titkárság bármely tagjánál lehet. Idén a Téli Találkozót a járványügyi helyzet miatt online fogjuk megtartani, december 28-án 16:00–19:00 között. A téli találkozón általában a nyári élményekre emlékezünk. Szokás szerint idén is közösen meg fogjuk nézni a nyáron készült fényképek legjobbjait, és néhány játékot is fogunk játszani. A képekből egy szűkebb válogatás fog később felkerülni a honlapra is. Részvételi szándékot a titkárság bármely tagjánál lehet jelezni. Ha szeretnétek jobban megismerni a tábort, javasoljuk a honlapon a tábor leírását és a gyakran ismételt kérdéseket , továbbá bármilyen kérdéssel forduljatok bizalommal a szervezőkhöz .

Új hely, új helyek

Rajtunk kívül álló okokból kénytelenek vagyunk idén elhagyni Terecsenyt. A tábor új helyszíne az Őrségben található Hegyhátszentjakab lesz. Uralkodónk, I. Noé levele itt olvasható a költözésről. Az új szállás és környéke mindent fog tudni biztosítani, amihez a korábbiakban hozzászoktunk. Ráadásul a közelben található a Vadása-tó, amiben fürdeni is lehet majd. A tervezettnél kicsit többen fogunk tudni itt elférni, így ismét van lehetőség jelentkezni a táborba. Ha szeretnétek jobban megismerni a tábort, javasoljuk a honlapon a tábor leírását . Jelentkezni ennek a kérdőívnek a kitöltésével lehet. Bármilyen kérdéssel forduljatok bizalommal a szervezőkhöz .

Már majdnem teltház van

Még nem biztos, hogy Gol’dûlïon VIII. évét 2020-ban fogjuk tudni megtartani, de az már most is biztos, hogy a legközelebbi táborban nem leszünk kevesen.  Frissítés: A tábort meg fogjuk tudni tartani. Lányok esetében már kénytelenek voltunk várólistát létrehozni. Nagyon szomorú, hogy bárkit is vissza kell utasítanunk, de ez egyben azt is mutatja, hogy sokan vagytok, akik bíztok bennünk, amiért rendkívül hálásak vagyunk. A szobák korlátaiból adódóan a fiúknál még van pár szabad hely, ezekre érdemes lecsapni. Jelentkezni ennek a kérdőív nek a kitöltésével lehet, vagy személyesen a titkárság bármelyik tagjánál.  Ha szeretnétek jobban megismerni a tábort, javasoljuk a honlapon a tábor leírását , továbbá bármilyen kérdéssel forduljatok bizalommal a szervezőkhöz .

Tavaszi Találkozó 2020 – ELMARAD

Szokásainkhoz híven idén is lesz egy kirándulós és számháborúzós találkozó tavasszal. Erre örömmel várunk minden korábbi, jelenlegi és esetleges jövőbeli táborozót. Utóbbiaknak ez remek alkalom lehet a közösségünkbe való betekintésre. Így el tudják dönteni, szeretnék-e velünk tölteni a nyári szünet egy részét. A találkozóra április 18 -án fog sor kerülni. A Széll Kálmán téren fogunk gyülekezni 14:00 -kor, és 18:00 -ra ugyanide fogunk visszaérni. Közösen fogunk utazni a János-hegy Zugliget felőli részéhez, amihez szükséges hozni két darab BKK vonaljegyet, vagy érvényes bérletet. Ezen felül italt és igény szerint ételt is ajánlott hozni. !!! Frissítés: A koronavírus-járvány következtében a találkozó sajnos elmarad. !!! Rendhagyó módon a legutóbbi hasonló találkozón ősszel sok fénykép készült. Ezek ebben az albumban tekinthetőek meg.

VII. év képek

Mostantól megtekinthetőek a VII. év képei a honlapunkon - a korábbi évek fotói mellett - a Képek oldalon.

Téli találkozó 2019

Szokásainknak megfelelően idén is lesz táboros találkozó a téli szünetben. Sok játék mellett ekkor lesz először lehetőség a nyáron készült fotók megtekintésére. A találkozó december 28-án kerül megrendezésre 14:00-tól 18:00-ig. A helyszín a legtöbbeknek már ismert [törölve] ahova a [törölve] feliratú csengő megnyomása után lehet bejutni. Örömmel várunk minden táborozót és olyanokat is, akik még csak fontolgatják, hogy jövőre velünk táborozzanak. Az "év közbeni" találkozók közül talán ezen az eseményen lehet a legprecízebb képet kapni arról, hogy milyen is lehet velünk tölteni a nyár egy részét. További információért forduljatok a titkárság tagjaihoz.

VIII. Nyár időpontja

A nyolcadik nyarunk 2020. július 25-től (szombat) 2020. augusztus 15-ig (szombat) fog tartani. Jelentkezni ennek a kérdőív nek a kitöltésével, vagy a titkárság bármely tagjánál lehet. Ha szeretnétek jobban megismerni a tábort, javasoljuk a honlapon a tábor leírását és a gyakran ismételt kérdések et, továbbá bármilyen kérdéssel forduljatok bizalommal a szervezőkhöz .

Őszi találkozó 2019

Sok év kihagyás után idén újra szervezünk táboros őszi találkozót. Erre október 19-én, szombaton 14 és 17 óra között fog sor kerülni. Jó idő esetén a Batthyány téren fogunk találkozni, és innen a Hármashatár-hegyre megyünk majd fel. Ha rossz az idő, akkor a délutánt a [törölve] lakásában fogjuk tölteni. (A találkozó előtti napokban ezt pontosítani fogjuk, illetve a titkárság tagjaihoz is nyugodtan fordulhattok további információkért.) A találkozón, a tavaszihoz hasonlóan, mindenféle táboros játékot fogunk játszani. Örömmel várunk minden egykori és jelenlegi táborozót, aki Budapest környékén fog tartózkodni, és olyanokat is, akik még csak fontolgatják, hogy jövőre velünk táborozzanak. A találkozón készült képek megtekinthetőek ebben az albumban .

Tavaszi expedíció 2019

Április 14-én (vasárnap) tartjuk az éves tavaszi találkozónkat, ahova minden korábbi, jelenlegi és jövőbeli táborozót várunk szeretettel. A Batthyány téren fogunk találkozni 14 órakor, és 18 óra körül fogunk ugyanide visszaérni. A Hármashatár-hegy környékére fogunk utazni, amihez két db BKK vonaljegyet, vagy érvényes bérletet szükséges hozni, illetve időjárásnak megfelelő öltözetet és ételt-italt ízlésnek megfelelően. A sok új jelentkező mellett is van még néhány szabad hely az idei táborban, így érdeklődőket is örömmel várunk. A táborral és jelentkezéssel kapcsolatban minden fontosat megtalálhattok a honlap további oldalain. Kiindulópontnak javasoljuk a tábor leírását . További információért forduljatok a Központi Bizottság tagjaihoz. Üdvözlettel, A KB

tabaszi egszpedicijo

Szeretve tisztelt csemeték továbá tekintetetes őseik! Szíves érdeklődést van szerencsétek felsékedeknek hoty írjag. Iten találkoszok Batyányi il Csarnoktér. Ekor netyedik ho, tizennéty déll után kettő. Az ekszpedícióra metyünk, a zekszpedícijó 4-es db orrát vesz igényhez. Szügzséges lene 2x jegy, esetleg bérelet mejekel utaszni is szabad.  Csak a lekszükségeseb konfortos kel itt:  itóka vaty viz, valamint szemvics-ek. Eszt mekköszönöm kiválló tisztelettel, vagyok bátor, hoty ha van épen szabadlábon hozzátartozója, szóljon hoty értesítsem őket. Ezzel bezárom soromat, amelyet alulírtam kiválójan. Kelt most lent, saját teteműleg, mintahogy eszennel vagyok bátor: A Göszponti Bizocság nevében Etykori, sőt néhai uralkodó:  don St. James di Fülig

VI. év képek

Felkerültek a VI. év képei, ezek - akárcsak a korábbi évek fotói - elérhetőek a Képek menüpont alatt.

Téli Találkozó 2018 – megfejtés

Kedves Mindenki! Sok szeretettel hívunk meg minden eddigi, vagy jövőbeli táborozót a 2018. december 28-án (pénteken) esedékes téli találkozóra. 15:30-tól 19:00-ig tart majd a találkozó, közben vetítést tartunk a VI. nyár képeiből, valamint lesznek még egyéb szórakoztató programok is. A helyszín a már ismert [törölve] ahova a [törölve] feliratú csengő megnyomása után lehet bejutni. Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy amint tudja, hogy jelen lesz-e, vagy sem, jelezze felénk. Ha valaki süteményt, rágcsálnivalót, gyümölcsöt szeretne felajánlani a köz javára, annak előre is nagy köszönet. Üdvözlettel A KB

Téli Találkozó 2018

Kedves Mindenki! ibáúbp jfkábkif! pli pwbőbqbqqbí égúrki jbe jfkábk bááfef, úxev hnúozbíf qyzlőlwmq x 2018 ábabjzbő 28-yk (óckqbibk) bpbácibp qcíf qxíyíilwmőx. 15:30-qmí 19:00-fe qxőq jxhá x qxíyíilwm, inwzbk úbqgqcpq qxőqrki x úf. kvyő icóbfzoí, úxíxjfkq íbpwkbi jce bevcz pwmőxilwqxqm óőleőxjli fp. x ébívpwgk x jyő fpjbőq 1132 apxkyáv rqax 18., fú. bjbíbq 5. xélúx x "dlőőyp" dbífőxqs apbkeo jbekvljypx rqyk íbébq zbhrqkf. pwbőbqkcki jbeicőkf jfkábkifq, élev xjfkq qráhx, élev hbíbk íbpw-b, úxev pbj, hbíbwwb dbícki. éx úxíxif ptqbjckvq, őyeapyíkfúxímq, evtjníapnq pwbőbqkb dbíxhykíxkf x inw hxúyőx, xkkxi bíoőb fp kxev inpwnkbq. Üdvözlettel táúnwíbqqbí A KB x iz

VII. Nyár időpontja

A hetedik nyarunk 2019.07.27-től (szombat) 2019.08.17-ig (szombat) fog tartani. Képnézegetős téli találkozó, szokás szerint, december végén esedékes, részletekkel később jelentkezünk majd.