Kedves Szülők, Érdeklődők!
Az alábbiakban a 9–16 évesek számára rendezett nyári táborunk rendszerét szeretnénk bemutatni. Igen nehéz leírni, hogy mitől jó ez a tábor, és hogy mit csinálunk nap, mint nap, mivel ez külső szemlélőnek gyakran furcsán hathat.
A nyaraltatás 2023-ban július 30-tól (vasárnap) augusztus 20-ig (vasárnap) fog tartani. A tábor költsége 134 500 forint, ami tartalmazza a szállást 22 napra,
a teljes ellátást (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), valamint a tábor
során használt játékok, kellékek árát. A tábort nonprofit alapon
szervezzük. Jelentkezni az online jelentkezési form kitöltésével, vagy a titkárság bármelyik tagjánál lehet.
A hasonló táborok történelme az 1930-as évek végén kezdődött, amikor Leveleki Eszter megkezdte Bánkon rendhagyó nyaraltatását. Abban az időben igazi újításnak számított, hogy a gyerekek azért menjenek valahova, hogy „csak” játsszanak és jól érezzék magukat.
Az
utolsó bánki nyár után sokan próbáltak méltó emléket állítani a 40 év
élményeinek. Mi, a szervezők is egy utódtáborból kivált utódtábor utódai
vagyunk, így a régi értékek közül a fennmaradásra érdemeseket
megőrizzük; azokat pedig, amelyek felett eljárt az idő, magunk mögött
hagyjuk.
Napjaink menete
Napjainknak
évtizedes hagyományok szabnak keretet. Talán ezekben hasonlítunk
leginkább más nyári táborokhoz. Minden reggel zenés ébresztőre kelünk.
Közös reggeli után fogmosás, és országos rendrakás, utóbbit a rendőr
felügyeli. A
délelőtt egy része általában országlással (lásd alant) telik, majd, az
ebédig fennmaradó időt kirándulással, sporttal, esetleg
társasjátékozással, szabadfoglalkozással töltjük.
Kora délután ebéd, ezután pedig pihenő, amikor mindenki a szobájában foglalja el magát valami csendes tevékenységgel, esetleg alvással. A pihenőnek is a felcsendülő zene vet véget, uzsonnázunk, majd hosszabb túrára vagy nagyobb sporteseményre indulunk.
A vacsora utáni idő többnyire tűz körüli énekléssel telik, de gyakran játsszuk hagyományos játékainkat is: „most mutasd meg!”-et, „ég a város”-t, „hány a bab?”-ot vagy valami mást. Minden este „éjfélre kondulunk”, majd ágyba bújunk. Mozdulatlanul hallgatjuk a takarodó régi dallamát, majd az esti mese meghallgatása után szenderedünk el.

Államszervezet és munkák
Mindannyian
egy alkotmányos monarchia polgárai vagyunk (bár ez a történelem
viharaiban néha rövid időre módosulhat). Egy, a gyerekek közül kikerülő
uralkodó kormányoz, de az országlások alkalmával bárki kifejtheti
véleményét az aktuális helyzetről.
Népünk tagjai három
rendbe tömörülnek: a bürokraták, a harcosok és az alkotók rendjébe. Az
egyes rendek tagjai különféle feladatokat látnak el. A bürokraták
államunk diplomáciai döntéseiért felelősek: leveleket írnak más
népeknek, helyzeteket elemeznek és tanácsukkal segítik az uralkodót. A
harcosok a megszokottnál több hadgyakorlaton vesznek részt (a harc
módját lásd lejjebb). Az alkotók a kulturális életet formálják: az
úgynevezett Alkotók Falán elhelyezett műveikkel informálják,
szórakoztatják, vagy gondolkodtatják el népünk tagjait.
Államunk
polgárai a közösségünk és országunk számára hasznos munkát vállalnak; az
elvégzett munkákért királyunk az ország pénzével, dracharral fizet. Ez
lehetőséget teremt magánvállalkozások indítására és a kereskedelem egyéb
formáira is.
Minden évben rendezünk Bált, ahol a
gyerekek hagyományos és egyedi színdarabok és egyéb produkciók írásában,
rendezésében és előadásában bontakoztathatják ki a kreativitásukat.
Kreatív tevékenységekben való részvételre ugyan a tábor többi része
alatt is van lehetőségük, de akkor inkább kézműves, tárgyi alkotó
tevékenységről van szó: például festés, faragás, rajzolás, batikolás,
csomózás stb.
A
napirendet sok esetben megzavarják a történettel kapcsolatos események.
Mivel a gyerekek nagy befolyással vannak a „történet” menetére, így nem
írhatjuk le pontosan, hogy mi történik; a rendszer lényege, hogy vannak
tőlünk eltérő érdekekkel rendelkező csoportok (népek), valamint
olyanok, akik a békét keresve, diplomatikusan élnek. Előfordul, hogy
érdekeink ütközése miatt ellentétbe kerülünk egy másik néppel, ilyenkor
csatára kerül sor.
A harcot a számháború nevű játék helyettesíti, ami szintén több mint fél évszázada képezi a hasonló táborok gerincét, mivel itt a siker szinte teljesen független az életkortól és a fizikai erőtől, valamint megtapasztalható, hogy csapatban működve mennyivel könnyebb eredményeket elérni. Azonban nem csak számháborúval tudjuk érvényesíteni érdekeinket, olykor másokkal együttműködve, esetleg üzletelve, varázslatok és ármánykodások közepette küzdünk céljaink eléréséért, királyságunk fenmaradásáért. (Gol’dûlïon történelmének rövid összefoglalóját, valamint az eddigi évek néhány részletét lásd itt.)

További információk
Az
idő múlásával mind nehezebb lesz, de továbbra is célunk az elektronikus
berendezéseket (számítógép, mobiltelefon stb.) a táboron kívül tartani.
A külvilággal történő kommunikációt a naponta küldött és érkező levelek
biztosítják, melyek egyébként sokkal tartósabb és értékesebb emlékké
válnak majd, mint egy telefonhívás. Mindenki korlátlanul levelezhet a
külvilággal, de néhány naponta kötelező legalább egy levelet küldeni.
Fontos,
hogy ha valaki egyszer ellátogat ebbe a táborba, utána akár éveken
keresztül meglehet a nyári programja, mivel egy összetartó közösség
tagjává válhat, amely akár felnőtt életére is kihatással lehet.
Leveleki Eszterhez hasonlóan mi is hisszük, hogy a nyár nem az iskolán kívüli, direkt tanulásra, hanem a játékra való, hiszen így is rengeteg, hasznos ismeret sajátítható el szórakozás közben, s nem utolsó sorban a személyiségfejlődésre is nagy hatást gyakorolhatunk vele.

A fenti leírás a teljesség igénye nélkül született, leginkább kedvcsinálónak szánjuk. Javasoljuk a szülőknek szóló kérdés-válasz felépítésű oldal áttanulmányozását, vagy a korábbi években készült képek megtekintését is. A tábor szervezőiről a Központi Bizottság című oldalon lehet többet olvasni.
A táborral kapcsolatos további információért keressétek a titkárság bármelyik tagját. Jelentkezni is náluk lehet, vagy az online jelentkezési form kitöltésével.