A dzsungel erdők mélyén
A dzsungel erdők mélyén,
A nóták vad vidékén
A kultúrától oly messze,
Hol a tam-tam dobok szólnak
A fákon skalpok lógnak
Ott történt meg ez az eset,
Hogy három vidám de vad indián
Lopakodva kúszik a nyomok után
S az orángután, ott fenn a kókuszfán
Vad harci táncot jár
Csendben kúszik mind a három,
Mint a kígyó fenn az ágon
A szájukban a tomahawk,
Estére meg lesz már a skalp
A dzsungel mélyén addig kúsznak
Míg egy tisztásra nem jutnak
A tisztáson egy karaván,
A karaván közepén egy gyönyörű lány
Így történt meg ez az eset
A sápadt arcú lány a dzsungel kedvence lett
S azóta a dzsungel népe minden este szambát jár
A lámpa éppen sercegett
A lámpa éppen sercegett,
mikor először megcsókolt Elek,
s az anyád libát pucult.
Libát pucult, sej de pucult libát,
s az anyád libát pucult.
A lámpa éppen sercegett,
mikor másodszor megcsókolt Elek.
(és így tovább)
Amit elmondok e dalról
Amit elmondok e dalról, az anyád mit mondott arról,
hogy a kisbabáját honnan vette, a világra hogy kitetette.
Aki formázta a testet, aki kártyázott és vesztett,
hogy mennyi mindent hordott össze, már mióta tudta, jössz te.
Feslő rózsaszirmot százat boros mandulába áztat,
aztán jól megmártja tejben, hogy az arcocskád kiteljen.
Nem kell itt jós, nem kell cigány, ki kézből olvas le,
hogy mint csinált meg jó anyád, azt úgy tudom, mint te.
A nap leszállt (kánon)
A nap leszáll.
Az égből hull a harmatár,
a rét virága kelyhet tár,
az éjszaka csendje vár.
Aranyágon ül a sármány (kánon)
Arany ágon ül a sármány,
Kicsi dalt fúj fuvoláján,
Arany égen ül a bárány,
Belezendít citeráján.
Piros alma szivem ágán,
Kivirító koronáján,
Aki kéri, neki szánnám,
Akinek kell, sose bánnám.
Avanti poppolo (bandiera rossa)
Avanti popolo, alla riscossa,
Bandiera rossa, bandiera rossa
Avanti popolo, alla riscossa,
Bandiera rossa trionferà.
Bandiera rossa la trionferà,
Bandiera rossa la trionferà,
Bandiera rossa la trionferà,
Evviva il comunismo e la libertà!
Előre proletár, a végső harcra,
a vörös zászlót emeld magasra!
A vörös zászló mindig győzni fog,
a vörös zászló mindig győzni fog,
a vörös zászló mindig győzni fog,
és minden rohadt reakciós lógni fog!
De hol? De hol? A vason! A vason!
A lámpavason! De jó magason!
De hogyan? De hogyan? Pácolva!
Húzd meg! Ereszd meg! Most jó!
Babám az ajtót
Babám az ajtót be ne lakatold
Éjfél tájban feljön már a hold
Mert ha becsukod a nem mehetek oda
Inkább iszom három deci bort
Balatonban halak vannak
Balatonban halak vannak,
amíg vannak, el nem hagylak.
Abban pedig mindig vannak,
így hát rózsám, el nem hagylak.
Folyik a Séd Veszprém alatt,
se nem folyó, se nem patak.
Mind búságom meg-megárad,
mind jókedvem el-elapad.
Bika
Mexikóban történt ez az eset,
így mesélte el a tengerész.
Először is lélegzetet veszek,
mert ehhez egy lélegzet kevés.
(Refrén)
Ó, jön már a bika, fú az orra lika,
ez a bika nem a csigabiga!
Sej-haj bátor, sej-haj merész,
így mesélte el a tengerész.
Afrikában feladták a bikát,
úgy jött, mint egy expresszküldemény,
de a vagont valahol elcserélték,
s bika helyett jött egy bús tehén.
Arénában elkeltek a jegyek,
haját tépte az igazgató:
Bika nincs, hát bikát honnan vegyek?
Bika talán nem is kapható!
Igazgató vett egy vödör meszet,
és egy lapát forró parazsat.
Vödör is kell, és hozzá egy ecset,
hozzatok egy kosár darazsat!
Torreádor látott már sok bikát,
de ereiben megfagyott a vér.
Ijedtében össze sz...edte magát,
s hazaszaladt fehérneműért.
Bimbócska
Bimbócska, gombócska,
tegnap esti csillagocska
Reggelre ma rózsácska,
reggelre ma rózsácska
Szép legyen, ép legyen,
úgy gyere, hogy fogd a kezem
Fel az égi országba,
fel az égi országba
Birsalmafa árnyékában
Birsalmafa árnyékában sír egy csacska lány
Elhagyta a szeretője Butter Flórián
Fülemüle hangicsál a birsalmafán hahaha
Meghalok ha nem szeretsz ó Butter Flórián
Börtön ablakába
A börtön ablakába soha nem süt be a nap
az évek tovaszállnak mint egy múló pillanat
ragyogón süt a nap és szikrázik a fény
csak a szívem szomorú ha rád gondolok én
Szeretlek én
nanana...
Egy késő üzenet, egy megkésett levél
amelyben üzened, hogy nem vagy már enyém
ragyogón süt a nap és szikrázik a fény
csak a szívem szomorú ha rád gondolok én
Szeretlek én
nanana...
Bunkócska
Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót,
amilyet sihedernyi koromban.
A szívembe nyilall ez a bús régi dal,
kicsordulnak a könnyeim nyomban.
(Refrén)
Sej, te bunkócska, te drága,
hej, te eleven fa gircses görcsös ága,
te drága! Segíts most!
Nagyapákról e dal unokákra maradt,
s unokákra maradt ez a szerszám.
Ha nagy baj van veled, soha el ne feledd,
hogy van bunkócska, van még ezerszám.
Refr.
De ha eljő a nap, mikor ébred a rab,
s lekötött kezét-lábát kinyújtja,
aki ellene volt, az a fűbe harap,
mert a bunkó a földre lesújtja.
Refr.
Cigányos
Ha ezer évvel előbb élek
Ej, a máglyán elégetnek
Boszorkánynak bélyegeznek
Megköveznek, megveretnek
Vagyok sima cigány rima
Ajkamon szól ének, ima
Az kövezzen, verjen, ki ma
Igazabb, mint én valaha
Hogyha nézlek, beléd látok
Ajkamon szól áldás, átok
Követ én nem szórok rátok
Jó, hogy vagyok, majd látjátok
Igaz vagyok, igaz leszek
Csak igazat énekelek
A szívemet dalba öntöm
A világot így köszöntöm
Cippolino
A messzi olasz tájon egy víg legényke él,
a neve Cippolino, és senkitől se fél.
Haha! (Hahó!) Haha! (Hahó!) Egy víg legényke él,
a neve Cippolino, és senkitől se fél.
A szája mindig tátva, a teste-lelke kóc,
de mégis Cippolino a legvígabb bohóc.
Haha! (Hahó!) Haha! (Hahó!) A teste-lelke kóc,
de mégis Cippolino a legvígabb bohóc.
Ha száz kaland is éri, ha bajba is kerül,
kimászik Cippolino, és ő marad felül.
Haha! (Hahó!) Haha! (Hahó!) Ha bajba is kerül,
kimászik Cippolino, és ő marad felül.
A tábor arra ébre, egy szép nap reggelén,
hogy eljött Cippolino a legvigabb legény.
Haha! (Hahó!) Haha! (Hahó!)
Hogy eljött Cippolino, a legvígabb legény.
Csikósok
A csikósok, a gulyások facipőben járnak
Azok élik világukat, akik ketten hálnak
Lám én szegény szolgalegény, csak egyedül hálok
Akármerre tapogatok csak falat találok
Mindenkinek van szeretője, csak énnékem nincsen
Kinek kettő, kinek három, nekem egy sem sincsen
Ha az Isten egyet adna, jaj, de megbecsülném
Kezét-lábát összekötném, a füstre föltenném
Hogyha nagyon könyörögne, onnan is levenném
Megölelném, megcsókolnám, (/Kezét lábát összekötném,) aztán visszatenném
Eger városa
Eger városa, papok városa,
barátok járnak fapapucsba'!
Kipi-kipi-kipp-kopp, in nomine patris
reverenda alatt pálinkát visz.
Nem vagyok én barát, szeretem a piát,
odaadom érte a reverendát,
odaadom érte a csatos imakönyvet,
ölelem és csókolom a szeretőmet.
Totót asszonynak totót a lánya,
körbe kacskaringós a szoknyája.
Eredj utána, szaladj utána,
tipi-tapogasd meg, van-e hája.
Ha nincsen mája, van nagymamája,
barátok járnak fapapucsba'!
Kipi-kipi-kipp-kopp, in nomine patris
reverenda alatt pálinkát visz.
Hogy ülsz a széken, hogy ülsz a széken?
Hogy ülsz a széken, kérlek szépen?
Mert tulajdonképpen én úgy váglak képen,
hogy lefordulsz a székről, kérlek szépen!
Egy csillag tűnt fel hirtelen
Egy csillag tűnt fel hirtelen, egy csillag született,
és a nagy Heródes háza már gyáván reszketett.
A kémek mondták meg neki, hogy kit küldött az ég,
hogy egy hercegecske megváltja az emberek szívét.
Ha igaz e hír, szólt Heródes, e hír, mit hoztatok,
a sült kakas a tál fenekén kukorékol egy nagyot.
Alig szólt, a kakasnak szárnya nőtt, mindez Isten műve volt,
felállt a tálban peckesen, és hármat kukorékolt.
Elkártyáztam a gyönge szívem
Elkártyáztam a gyönge szívem,
suhogasd meg a szoknyád, hajnal!
Pálinkát lehelek rád szelíden,
s megháglak nehezen, halkan.
Jöjj Oroszország, vodka világa,
nevetés nékem a véred,
olyan pince-fehérek a volgai fák,
csupa tejszínű szűz ez az ének.
Lebukik fejem és úgy zokogok,
haloványul bennem a bánat,
veretik körülöttem az ősi dobot,
szaladok, hajnal, teutánad!
Ez a csontpufogás, ez a hanti rege
hitemet hirdeti híven,
kataton bálvány, légy fekete,
hiszen elkártyáztam a szívem!
Élt egy néger afrikában
Élt egy néger Afrikában,
nem járatták iskolába,
úgy nőtt fel a Szaharában
mint egy fekete pont-pont-pont-pont.
Elvesztette a kabátját,
mégsem kapott soha náthát,
mert mint tudjuk, Afrikában
nincsen semmire gond-gond-gond-gond.
Hókusz-pókusz, csüng a fán a kókusz,
arra megy egy szerecsen, és megrázza a fát.
Rázza, rázza, közbe' magyarázza,
hogy mennyire szereti a forró Afrikát.
Lépj te a helyébe, szítsad a lángot,
és döngesd bátran a falat,
vagyunk egy jobb rend, hű katonái,
leszünk a győztes élcsapat!
Kacagó leopárd, sötét az éj,
hallani a dzsungelből a tamtamdob-zenét, hu!
Erzsike
Elcsitult a nagyvárosi lárma,
sivár csend borult a kis szobámra,
kandalló mellett ülve csendben,
egy kislánynak képét nézegettem.
Künn az utcán hópehely cikázott,
az én szívem mámorosan lángolt,
eszembe jut mikor ifjú voltam,
Árzsikének halkan így daloltam:
Árzsike, én szeretem magát,
piros ajkát, mámoros haját!
Lába elé szórnák
minden nyíló rózsát,
szeretem a bájos mosolyát!
Történt pedig egyik ködös reggel:
kislány szobájából sírva ment el,
mint vadgalamb fészkéből kiszállva,
a templomban másnak lett a párja.
Én a templom szegletében álltam,
versenyt zokogtam az orgonával,
ő rámnézett, és én félig holtan,
mirtusz felé halkan így daloltam:
Árzsike, én szeretem magát,
piros ajkát, mámoros haját!
Lába elé szórnák
minden nyíló rózsát,
szeretem a bájos mosolyát!
Történt pedig évek múlva Pesten:
találkoztunk egyszer mind a ketten,
én szüntelen tomboltam egy bárban,
Árzsikére újra rátaláltam.
Szája festett, és az arca ráncos,
rámkiáltott: Nosza újra látsz most!
Zokogott a csalódott kis lányka,
és a cigány halkan muzsikálta:
Árzsike, lássa milyen kár,
elhervadt egy nyíló rózsaszál!
Árzsike drága,
szívem virága,
miért nem lett maga az enyém?!
Falu végén
Falu végén van egy kút, van egy kút,
oda minden út befut,
összefutnak az utak,
azután tovább futnak,
jumá-ju-jum-má-ju.
Juhászlegény kesereg, kesereg,
kilenc juha elveszett,
mind a kilenc tarka volt,
selymes-arany gyapja volt,
jumá-ju-jum-má-ju.
Juhász, te ne keseregj, keseregj,
kilenc juhod megleled,
megtalálják az utat,
azután hozzád futnak,
jumá-ju-jum-má-ju.
Feljött a nap
Feljött a nap, szépen ragyog,
feljött a nap, szépen ragyog,
most is a kocsomán vagyok.
Utca, utca, bánatutca,
utca, utca, bánatutca,
bánatkővel van kirakva.
Azt is az én rózsám rakta,
azt is az én rózsám rakta,
hogy én járjak sírva rajta.
Ne járj sírva, járj kedvedre,
ne járj sírva, járj kedvedre,
tőlem mehetsz akármerre!
Akkor jussak az eszedbe,
akkor jussak az eszedbe,
ha kenyér lesz a kezedbe.
Akkor se jussak egyébről,
akkor se jussak egyébről,
csak az igaz szerelemről.
Folyó parton
Folyóparton tűz lobog,
moha füstöl, ág ropog,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
moha füstöl, ág ropog,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
moha füstöl, ág ropog.
Manó sír a fák alatt,
siratja a tűnt nyarat,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
siratja a tűnt nyarat,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
siratja a tűnt nyarat.
Táncba megy a lánysereg,
szilaj húrok pengenek,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
szilaj húrok pengenek,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
szilaj húrok pengenek.
Kinek bánat, siralom,
nekünk öröm, vigalom,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
nekünk öröm, vigalom,
haj Ivánéj, Szentivánéj,
nekünk öröm, vigalom.
Gyöngy az idő
Gyöngy az idő
Vándoroljunk
Nincs szekerünk
Bandukoljunk
Lassú folyó
Ága mellett
Járjuk a nagy
Fűzfa berket
Este a láb
Gyönge fáradt
Lombok alatt
Nézünk ágyat
Szöcskebokán
Jő az álom
Száll a világ
Lepke szárnyon
Hadnagyocska
Volt egyszer egy hadnagyocska,
fiatal volt és bohó,
büszke volt a szíve-lelke,
s minden szépről álmodott.
Megígérte egy kislánynak,
hogy igazán szereti,
s mikor kimegy a harctérre,
képeslapot küld neki.
Jött egy ködös, őszi alkony,
német gránát csap bele,
s mikor felépült sebéből,
hiányzott a jobb keze.
Jött egy illatos levélke:
Bocsásson meg, s lássa be,
hogy egy nyomorék mellett egy nőnek
szenvedés az élete.
Külvárosi füstös kocsma,
hol borszagtól nehéz a lég,
betámolyog minden este,
egy felkarú, egy nyomorék.
Azt mondják, hogy hadnagy volt ő,
barna kislányt szeretett,
elüldögél a sarokban
egy-két pohár bor mellett.
Felszedi a szivarvéget,
amit más már eldobott,
szivarcsikkel a kezében
egy kis dalt dúdolgatott:
Aranyvégű cigaretta,
te utolsó jó barát,
cigarettafüst az élet
s mint egy álom, mint egy felhő,
mint egy győzelmizászló
tovaszáll.
Három darab citromt veszek
Három darab citromt veszek,
ha megeszem, sárga leszek tüle,
sárga leszek mint a citrom,
szeretem a csokoládét!
Három darab pemzlit veszek,
ha megeszem, szőrös leszek tüle,
szőrös leszek mint a Fekó (/pemzli),
szeretem a csokoládét!
Három darab fazékt veszek,
ha megeszem, lábas leszek tüle,
lábas leszek mint a fazék,
szeretem a csokoládét!
Honvéd banda
Honvéd banda szól a Stefáni-, szól a Stefánián.
Itt a konflis, jó lesz beszállni, jó lesz beszállni ám!
Nyáron - pszt! - nem szitál a hó, nem szitál a hó,
ram-pam-para-rara,
honvéd banda szól a Stefáni-, szól a Stefánián.
Hosszú, Vékony a Pipaszár
Hosszú, vékony a pipaszár
Végig csorog rajta a nyál
csurog a nyál
fröcssen lé
hogy fene essen belé
szerettelek nagy ideig
szerdától csütörtökig
ugye babám
ez nagy idő
száradjon beléd a tüdő
Indulj el egy úton
Indulj el egy úton,
Én is egy másikon
Hol egymást találjuk,
Egymáshoz se szóljunk
Az ki minket meglát,
Mit fog az gondolni
Azt fogja gondolni,
Idegenek vagyunk
Idegenek vagyunk,
Szeretetet tartunk
Mikor összegyűlünk,
Ketten szeretkezünk
Egy bajom van véled,
Fáj a szívem érted
Sír a szívem érted,
Majd meg halok érted
Kaktusz Pedró
Éljen a Kaktusz Pedró, a banditakirály,
ki után sóhajt a leány valahány.
Ürítsük hős nevére a nagy poharat,
mivelhogy elűzte a pandúrokat!
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
két kezében forgatja a két nagy fegyverét,
és övében meghatottan citerál a colt,
mert ilyen nagy hős még sose volt.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!
Fekete éjszakában robog a vonat,
viszi magával az aranyrudakat.
A nagy kanyarban fékez, s megáll hirtelen,
mivelhogy Kaktusz Pedró előtte terem!
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
először a páncélszekrényt lövöldözi szét,
és miután kirabolta a vaskaravánt,
elvágtat a vadludak után.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!
Lihegve száguld Mary, a préribaba,
utána vágtat a sziúk vad hada.
Az egyik már-már ráemeli a kezét,
amikor Kaktusz Pedró a színhelyre lép!
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
mert ilyen nagy disznóságot nem látott az ég,
csípőjéből szétlövi a sziúk vad hadát,
s elvágtat a vadludak után.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!
Beugrik Kaktusz Pedró az ivóablakon:
„Kártyázzunk, urak!, mert itt az alkalom.”
Jobbjával coltját rögtön rájuk szegezi,
miközben baljával a pókert keveri.
És a nagy hős rezes orra harci pírban ég,
elnyeri az öreg seriff fehérneműjét,
és a pucér csendbiztosnak szerencsét kíván,
s elvágtat a vadludak után.
Pedró, te szép legény,
Pedró, imádlak én!
Kaszterhegyi esők
S, ki vagy te, - az úr kérdte -
hogy fejem kell hajtanom?
Egy senki vagy, csak egy kismacska
ez mind, mit tudhatok.
Aranyköpeny és vérveres, de mégsem oroszlán
vannak karmaim, mik élesek, épp mint nagyságodé.
Hát így szólt ő,így válaszolt hogy:
"Kaszter-hegy ura"
És kopogott bent az eső, nincs ki hallgassa.
Ó kopogott bent az eső egy lélek sem hallja.
Kiöntött a Kisküküllő
Kiöntött a Kisküküllő,
Kiöntött a Nagyküküllő
A rétre,
De a rétre
Valamennyi szőke kislányt,
Valamennyi barna kislányt
Elvitte
Fogja ki hát minden legény,
Fogja ki a magáét
A magáét
Ne szeresse soha senki,
Ne csókolja soha senki
A másét
Irigyeim sokan vannak
Mint a kutyák úgy ugatnak
Ugatnak, de ugatnak
Adok nekik tejet, vajat,
Hadd ugassák ki magukat
Csuhaja
Ködhegység
Messze távol, egy kéklő hegység vár,
Tárnája mély, börtönbe zár
Indulni kell, pirkad az éj
Ősi kincsük ott szunnyad rég
Az erdő mormol, felrí a bérc
Az éjben süvít metsző szél
Az izzó tűz terjed tovább
A fákon láng jár, füstje száll
Lenn a vén Kubában
Lenn a vén Kubában süvít a szél
Elűzi az álmot, nem alszom én
Asztalomon ott áll, amint szokás
Egy icce bor és a fehér kalács
A házam a régi, a nádtetős
Szomszédom a néma, nem ismerős
Asztalomon ott áll, amint szokás
Egy icce bor és a fehér kalács
Megzörren az ablak, felébredek
Égő két szememből a könny pereg
Álom volt csupán hogy szabad vagyok
Úgy fáj a szívem, mert néger vagyok
Magas Fenyő
Magas fenyő áll a hegyen,
szép törzsén szürke selyem
Ágai közt átsuhan a tinta szagú felhő
Kicsi madár arra repül,
szép borzas ágra leül
Lágy hangon véle dalol mind az egész erdő
Magasan repül a bivaly
Magasan repül a bivaly
Ha leesik sebaj
Bumm
Megdöglött a Báró
Megdöglött a báró (megdöglött a báró)
Jaj, de nagyon kár volt (jaj, de nagyon kár volt)
Érte (érte)
Sirassátok lányok (sirassátok lányok)
Koszorút is tegyetek a sírra (koszorút is tegyetek a sírra)
Mert az ilyen ember (mert az ilyen ember)
Terem mint a kender (terem mint a kender)
Biza (biza)
Meghalt a Juhász
Meghalt a juhász
Nincs többé juhász
Nincs ki mondja a kutyának
Psz, te Csiba te
Kivitték a temetőbe
Megkötöm lovamat
Megkötöm lovamat szomorú fűzfához,
megkötöm szívemet gyönge violámhoz.
Lovamat eloldom, mikor a hold felkel,
de tőled violám, csak a halál old el.
Gyere be, gyere be gyönyörű kis madár,
Csináltatok néked, aranyból kalitkát,
Aranyból kalitkát, ezüstből ajtaját,
Ezüstből ajtaját, gyémántból a zárját.
Nem szoktam, nem szoktam kalitkában hálni,
csak szoktam, csak szoktam zöld erdőben járni.
Zöld erdőben járni, fenyőmagot enni,
fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni.
Megy a Néger New York Aszfaltján
Megy a néger New York aszfaltján
Súlyos gond és teher a vállán
Mert hogy éhes szegény és nem volt ebéd
És nem lesz vacsora se tán
Zingi jojo juppi juppi jo ...
És ha mégis munkát kap szegény
Az a munka oly keveset ér
És ez így van oké mert így keres a tőkés
A néger sovány kenyerén
Zingi jojo juppi juppi jo …
Molnár, Te Alszol (kánon)
Molnár, te alszol, nem jár a malmod
Szundikál a lovad, hogy ha nem hajtod
Klip klip klap, klip klip klap
Ne sírj kedves
Ne sírj kedves, ne nézz hátra,
Ölelj engem utoljára,
Ölelj engem utoljára, úgy mint régen,
Minden könnycsepp egy-egy csillag (/egyet csillan) fenn az égen.
Ne sírj, kedves el kell mennem,
Bánat-virág nyílt a kertben,
Bánat-virág kihajlott a széles útra,
Széles az út, mégsem vezet hozzád vissza.
Ne sírj kedves, nézz szemembe,
Hajtsd a fejed két kezembe,
Had legyek még utoljára boldog veled,
Mindhalálig őrzöm majd az emlékedet.
Régi hetyke 30 tornyú várban
Egy régi hetyke harminc tornyú várban
Bűvös ajkú hercegasszony élt
Arany kövekkel ékelt udvarában
A fák alatt ezer cseléd henyélt
A hercegasszony büszke mint a páva
Férfiajak nem csókolta őt
Csupán egy hadapród járt utána
S földön kúszva imádta a nőt
Brokát selyem uszályát hordta csendesen
Egy bíbor vörös forró alkonyon
A nő fülébe súgta csendesen
Parancsoljon vélem, asszonyom!
Szegény kis apród egyre járt utána
Mint árnyék a napsugár után
Egyszer vakmerőt gondolt magába
Egy szenvedélytől lázas éjszakán
A hercegnő az ágyasházban volt már
Habos, selyem párnák ölén pihent
A kápolnában felcsendült a zsoltár
S az ágy lábnál az apród megjelent
A kápolnában tizenkettőt kondult
Mennydörögve zengett künn az ég
Az ágy lábnál az apród megbolondult
S kitépte vérző lüktető szívét
Szívét hetykén egy sarokba dobta
S a nőt csókolni kezdte hirtelen
Aztán görcsös kézzel megfojtotta
Szívem kellett néked szívtelen
Az ágyasházban vérvirágos lett a fal
Egy bíbor vörös forró alkonyon
Meghaltak mind a ketten eddig szólt a dal
Parancsoljon vélem, asszonyom!
Régi mesék
Régi mesékre emlékszel-e még,
volt egyszer rég, volt egyszer rég
Szép tavaszon ragyogott fenn az ég,
volt egyszer rég, egyszer rég
Ó, hogy miért nem mesélsz már nekem
Boldog idők, soha nem feledem
Hallani vélem a hangodat még,
volt egyszer rég, egyszer rég
Rejtelmek
Rejtelmek, ha zengenek, őrt állok mint mesében
Bebújtattál engemet talpig nehéz hűségbe
Don don don dana don don dana dana don don
Szól a szellő, szól a víz, elpirulsz ha megérted
Szól a szem és szól a szív, folyamodnak teérted
Don don don dana don don dana dana don don
Én is írom énekem, ha már szeretlek téged
Tedd könnyűvé én nekem ezt a nehéz hűséget
Don don don dana don don dana dana don don
Sej , Haj, Állj Elő Szekér (kánon)
Sej , haj , állj elő szekér
Lásd ott egy felhőt feléd hajt a szél
Csűrbe rakd a kévét, csűrbe rakd a kévét
Sej, Haj Folyóban
Sej, haj, folyóban sok a hal valóban
Dunában, Tiszában, se szeri, se száma
Sej, haj, vadonban, kivirít a gomba ,
Keményre, kerekre, ha bolond, ne szedd le
Sej, haj, fonóban sok a lány valóban
Ki barna, ki szőke, sose fuss előle
Sétál az erdőben egy arabus
Sétál az erdőben egy arabus,
nem leli az utat és dala bús.
Ajla-kajla, mohamedüszkü, ajla bü-bü-bü-bü-bü-bü,
ajla-kajla, mohamedüszkü ajla bü-bü-bü.
Oszkodi-moszkodi jól beretvál,
lejön a bőr, s fennmarad a szakáll.
Ajla-kajla, mohamedüszkü, ajla bü-bü-bü-bü-bü-bü,
ajla-kajla, mohamedüszkü ajla bü-bü-bü.
Száll a kakukk
Száll a kakukk röpdös, zöldell már a bükkös
Erdő zöldell immár, aszta raszta hínár
Sej, zöld erdőnek sátra, hűsítő forrása
Sej, zöld erdőnek sátra, igazi anyácska
Bolgárlegényekre, gondolj szegényekre
Tarka báránykával, fehér pálinkával
Sej, zöld erdőnek sátra, hűsítő forrása
Sej, zöld erdőnek sátra, igazi anyácska
Legényeket szednek, katonának visznek
Írjuk ki nevünket bükkfa levelére
Sej, zöld erdőnek sátra, hűsítő forrása
Sej, zöld erdőnek sátra, igazi anyácska
Erdő, benned járunk, te légy a lakásunk
Téged oltalmazunk, becsülettel halljuk
Sej, zöld erdőnek sátra, hűsítő forrása
Sej, zöld erdőnek sátra, igazi anyácska
Száraz ágon
Száraz ágon fütyörész egy vaddisznó,
állandóan azt fütyüli: élni jó!
Éni jó, vaddisznó,
ne fütyüld, te vaddisznó,
hogy élni jó!
Száraz kórót égettem
Száraz kórót égettem,
úgy elégett, hogy!
Édes tejet forraltam,
úgy felforrott, hogy!
Pap kérte kezemet,
úgy szégyellem, hogy!
Legény mondta, üljek mellé,
úgy örülök, hogy-hogy-hogy!
Szása
Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma,
nem volt a Szása, csak egy kis cigányleány.
Nagy Oroszországban, a vad Ural aljában
vitte kopott trojkáján egy cigánykaraván.
Szép volt a Szása, és táncra járt a lába,
Szergej virága díszlett dús barna haján.
Csodás május éjjel az erdő sűrüjében
csókot kér a legény, csókra csókot ád a lány.
Egyszer csak vége lett a dalnak és a táncnak,
elvitte őt erővel egy kozák legény.
Hites feleségnek és törvényes cselédnek
álmaiban él csupán az erdei legény.
Sápadt a Szása, és búsan jár a házban,
unott minden éjszakája, unott nappala.
De ha Szergej eljő, hogy "Szása, hív az erdő!",
újra ő a legvidámabb s a legboldogabb!
Száz forintnak
10, 20, 30...
Száz forintnak ötven a fele,
Egye meg a fészkes fekete fene.
Nem lehet az ember fából,
Ki kell rúgni a hámfából.
Még azt mondják részeges vagyok,
Pedig csak a jó bort szeretem nagyon.
Megverem a csizmám szárát,
Csókolom a babám száját.
A kecskének nagy szakálla van,
Az én anyósomnak nagy pofája van.
Rusnya állat mind a kettő,
Verje meg a jeges eső!
Száz mérföld
Ha lekésed a búcsúzást,
rájössz majd, hogy nincs tovább,
hallod majd a vonat sípját, száz mérföld.
Száz mérföld, száz mérföld,
száz mérföld, száz mérföld,
hallod majd a vonat sípját, száz mérföld.
Uram egy-, Uram két-,
Uram három-, Uram négy-,
Uram, ötszáz mérföld választ Tőled el.
Ötszáz mérföld, ötszáz mérföld,
ötszáz mérföld, ötszáz mérföld,
Uram, ötszáz mérföld választ Tőled el.
Nincs egy ingem, hogy felvegyem,
nincsen bankszámlám nekem,
Uram, én így nem jutok haza sosem.
Én így nem, én így nem,
én így nem, én így nem,
Uram, én így nem jutok haza sosem.
Ha lekésed a búcsúzást,
rájössz majd, hogy nincs tovább,
hallod majd a vonat sípját, száz mérföld.
Száz mérföld, száz mérföld,
száz mérföld, száz mérföld,
hallod majd a vonat sípját, száz mérföld.
Szonny (szangy) várának
Szonny várának az Ignác-gödrében
egy nagy béka hertelenkedik,
Hun ki ugrik, hun be, hun be ugrik, hun ki!
Az én szívem jaj de szomoríti.
Szürke gúnár
Szürke gúnár, szállj a folyón át!
Szürke gúnár, messze szállj!
Vidd ez írást a hegyen is túl,
hol a rózsám sírdogál!
Ne sírj, ne sírj, szép Katyerina,
pásztorfiú lettem én,
harminchárom nyájra vigyázok,
s rád gondolok most is én.
Tarka szoknya
Tarka szoknya, sok a fodra,
selyem alja suhogó
De selyem alja, selyem alja suhogó
Majd lesz nékem még a héten
piros kendőm, tarka szoknyám,
ha hoz nékem a vásárról a csávó!
Udvaromon
Udvaromon aranyvályú, aranykút,
abból iszik arany kakas, arany tyúk.
Arany kakas mind azt kukorékolja,
a szeretőm Kolozsváron katona.
Dombon van a kolozsvári kaszárnya,
akármerről fújja a szél, találja.
Fújja a szél a kaszárnya tetejét,
de sok kislány siratja a kedvesét.
Három kislány kimegy a temetőbe,
mind a három letérdepel a földre.
Egy közülük felsóhajt a nagy égre,
Mért is lettem katona szeretője.
Vékony deszka
Vékony deszka, de vékony deszka, de vékony deszka kerítés,
átlátszik a cika, átlátszik a cika, átlátszik az ölelés.
Ölelj babám kedvedre-re-re-re, nem hányom a szemedre-re-re-re,
nem hányom a nyoma, nem hányom a nyoma, nem hányom a szemedre!
Hogy tudtad ezt megtenni-ni-ni-ni, más babáját szeretni-ni-ni-ni,
egyszer, kétszer, négyszer, hétszer, huszonhétszer öleleni?
Hogy tudtad ezt megtenni-ni-ni-ni, más babáját szeretni-ni-ni-ni,
egyszer, kétszer, négyszer, hétszer, huszonhétszer öleleni?
Vörös csepel
Még, még, még és még,
a burzsujnak soha nem elég!
Lásd, lásd, lásd és lásd,
a sorsod az elpusztulás!
A munkások harmada éhen gebed,
az éhség s a szenny marja fel testedet,
éhhalálra ítélt ez a rend.
S a gégédre hurkol statáriumot,
és tapsolnak hozzá a rongy árulók,
Büchlerek, Popperek, Peyerek.
Vörös Csepel, vezesd a harcot,
Váci út felelj neki,
Dunántúl, Alföld, együtt a harcban,
jelszavunk megrengeti-rengeti,
nem fogunk pusztulni éhen,
nem tűrünk csendben tovább!
Vörös Csepel, zúgjon a hangod:
Kenyeret! Vajjal!
Zöld az erdő (Cigány himnusz)
Zöld az erdő, zöld a hegy is
A szerencse jön is, megy is
Gondok kése husunkba vág
Képmutató lett a világ
Egész világ ellenségünk
Űzött tolvajokként élünk
Nem loptunk mi csak egy szöget
Jézus vérző tenyeréből
Isten, könyörülj meg nékünk
Ne szenvedjen tovább népünk
Megátkoztál, meg is vertél
Örök csavargóvá tettél
Zsong a folyó
Zsong a folyó, a bendzsó remeg,
oly búsan dalolnak a négerek,
és messze viszi a Mississippi a négerek bús dalát.
Édesanyám, én beteg vagyok,
úgy fáj a szívem, mert néger vagyok,
és messze viszi a Mississippi a négerek bús dalát.
Rabszolga volt a dédnagyapám,
és rabszolga lesz a dédunokám,
és messze viszi a Mississippi a négerek bús dalát.
Gol’dûlïon himnusza
elérhető itt
Minden nap utolsónak énekelt dalok:
Alszik a szív (Éjszaka)
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
Éjfélre kondult
Éjfélre kondult a Szent Márk harangja
Alszik Velence minden lakója
Künn a messzi nagyvilágban minden elpihent
Csak egy árva gondolás jár künn a tengeren
Élt egyszer egy Princinessa, arca mint a hó
Palotája kapujában száz arany hajó
De ő csak egy korhadt kérgű gondolában ült
Miközben az esti szellő lágyan hegedült
Nézte-nézte Lazaroni szép arany haját
Arany haját, eper ajkát, karcsú derekát
Mért van az hogy ő csupán egy szegény gondolás
Szegény árva Lazaroni szíve csupa gyász
És mikor a sóhajok hídján eveztek el
Nem törődött Lazaroni többé semmivel
Megölte a Princinessát künn a tengeren
Ne csókolja eper ajkát többé senki sem
(Éjfélre kondult a Szent Márk harangja
Alszik Velence minden lakója
Künn a messzi nagyvilágban minden elpihen
Csak egy árva gondolás jár künn a tengeren)
Éjfélre kondult a templom harangja
Alszik Pipecland minden lakója
Elpihent a vasút utca, csendes már a rét
Szép napjaink egyike most éppen véget ért
