Ugrás a fő tartalomra

A tábor 2024-ben július 20-tól augusztus 10-ig fog tartani.

Őszi találkozó 2019

Sok év kihagyás után idén újra szervezünk táboros őszi találkozót. Erre október 19-én, szombaton 14 és 17 óra között fog sor kerülni.

Jó idő esetén a Batthyány téren fogunk találkozni, és innen a Hármashatár-hegyre megyünk majd fel. Ha rossz az idő, akkor a délutánt a [törölve] lakásában fogjuk tölteni. (A találkozó előtti napokban ezt pontosítani fogjuk, illetve a titkárság tagjaihoz is nyugodtan fordulhattok további információkért.)

A találkozón, a tavaszihoz hasonlóan, mindenféle táboros játékot fogunk játszani. Örömmel várunk minden egykori és jelenlegi táborozót, aki Budapest környékén fog tartózkodni, és olyanokat is, akik még csak fontolgatják, hogy jövőre velünk táborozzanak.

A találkozón készült képek megtekinthetőek ebben az albumban.